Filatéria
Hazai és külföldi bélyegek adás-vétele

A MAGYAR BÉLYEG RÖVID TÖRTÉNETE

 

A postabélyeget Angliában vezették be elsőként, 1840-ben. Az ezt megelőző időben is jelentős volt a postaforgalom, a bélyeg ennek egyszerűsítését szolgálta, felváltva a korábbi ráírásos jelzésrendszereket a leveleken. Magyarországon a bélyeg használata az 1848/49-es szabadságharc leverése után, 1850 közepén kezdődött: mint az Osztrák Császárság egyik tartományában, nálunk is osztrák bélyegeket ragasztottak a levelekre. Büszkén emlékezhetünk azonban a szabadságharc idején készített bélyegtervre, amelyet a Bélyegmúzeum őriz Budapesten. A Than Mór által készített tusrajzot katalógusunk első ábrájaként mutatjuk be. A tervezetet kivitelezés céljából már nyomdai eljárás alá is vették, de a szabadságharc leverésével meghiúsult e bélyeg megjelenése, és önálló állami létünknek szinten minden nyoma hosszú évekre eltűnt: az első magyarországi bélyegeken kétfejű sas mutatja akkori hovatartozásunkat.

 

Ausztria postabélyegeit 1867-ig használták Magyarországon, hol kétfejű sasos címert, hol az uralkodó portréját ábrázoló bélyegeket, összesen öt kiadást. Magyar gyűjteményekbe azok a bélyegek helyezhetők el, amelyek bélyegzése egyértelművé teszi azok magyarországi felhasználását. Természetesen az 1850 előtti bélyeg nélküli postai küldemények is a bélyeggyűjtés tárgyai, hiszen a posták a bélyeg megjelenése után ugyanazokat a bélyegzőket használták azok érvénytelenítésére, mint a bélyeg előtti levelek kezelésénél. A helynevek gyakran régiesek, vagy német nyelvűek, vagy nevük később megváltozott, így ismeretük a gyűjtő számára mind az "Osztrák Posta Magyarországon" időszakban, mind az azt megelőző időszakban igen fontos, ezért katalógusunkban ez utóbbiról rövid összefoglalót adunk.

 

Az Osztrák Posta Magyarországon (1850-1867) különleges-ségeinek, ritkaságainak nagyobb része magyarországi eredetű (felezések, harmadolások, tokaji átütés, színes és figurális bélyegzések, stb.) ugyanakkor a bélyegek magyarországi felhasználása eltérő arányokat mutat a birodalom egyéb részeihez képest, ezért az értékarányok nem mindenhol egyeznek az osztrák katalógusokban megadottakkal. Sajnálatos módon az ötvenes-nyolcvanas években háttérbe szorult magyarországi klasszikus bélyegkultúra nem tudott komoly piaci hátteret biztosítani ezeknek a ritkaságoknak, így a század második felében azok nagy része határainkon kívülre került.

 

Az 1867-es Kiegyezéssel Magyarország visszanyerte önálló államiságát, de számos kompromisszum árán. 1867. május 1-jén a Magyar Posta önállóvá vált ugyan, de mivel nem volt lehetősége magyarországi bélyeggyártásra, az új bélyegeket Ausztriától kellett megrendelnie. 1867-1871 között az Osztrák-Magyar Monarchia két önálló postaigazgatása ugyanazt a kiadást használta saját bélyegként, vagyis osztrák, illetve magyar bélyegként. Az új bélyegeket 1867. június 1-jén bocsátották forgalomba. Az önállóvá válás utáni első hónapban, 1867. májusában még a régi sasos, címeres bélyegeket volt kénytelen  használni a Magyar Posta: ezek az ún. 1867-es "provizóriumok", feltéve, ha május 1. - május 31. között használatuk egyértelműen igazolható (ezek a bélyegek 1863/64-ben kerültek forgalomba). Ritkák, ennek megfelelően külön értékeljük is ezeket.

 

1867 júniusában e bélyegek használatára már csak a türelmi elv alapján kerülhetett sor: a posta június 15-ig fogadta el azokat bérmentesítésre. A június 1. – június 15. közötti rövid időszakban keletkeztek az 1863/64-1867-es ritka vegyes bérmentesítések.

 

Az Ausztriával párhuzamosan használt bélyegek csak ideiglenes, a technikai feltételektől is függő politikai kényszerhelyzet diktálta megoldást jelentettek. A hazai gyártásra már 1868-ban előkészületeket tettek. 1871 első hónapjaiban bocsátották forgalomba a magyar gyártású és csak Magyarországon érvényes első díjjegyes értékcikkeket (levelezőlap, postautalvány). Sok kísérlet után 1871. május 1-jén forgalomba bocsátották az első bélyegeket is. Ezek kőnyomással készültek, és csak fokozatosan váltották fel az 1867-es bélyegeket. Az időközben megérkezett réznyomó gépparkot csak a nyár elején tudták üzembe helyezni az Állami Nyomdában, és csak fokozatosan tudták a kevésbé tetszetős kőnyomású bélyegeket a sokkal esztétikusabb réznyomásúakkal felcserélni. A csupán néhány hónapig használt kőnyomatosok így lettek legritkább bélyegeink.

 

1874 végén a király engedélyével az uralkodó képét ábrázoló bélyegeket a levélborítékot ábrázoló, "MAGYAR KIR. POSTA" feliratú, ún. "színesszámú krajcáros" bélyegek váltották fel. Ezeket egy ideig az 1871-es bélyegekkel együtt használták.

 

1881-től vízjeles papírra nyomták a postabélyegeket. 1888-ban egyesítették a levélpostát, kocsipostát és a távírdát, és a szükségleteknek megfelelő nagy címletszámú "feketeszámú krajcáros" sorozatot hoztak forgalomba, egyben áttértek a könyvnyomtatásra, amely a rézlemezzel való nyomtatásnál jóval olcsóbb volt. A postai igények növekedésével a bélyegek mennyisége is nőtt. A több mint negyedszázadon át használt krajcáros bélyegek nyomási és fogazási rendellenességei a gyűjtő számára igazi aranybányát jelentenek.

 

1900-tól korona-filléres bélyegek követik a forintos-krajcáros bélyegeket: a "turulos" bélyegek, koronás értékeiken ismét Ferenc József mellképével. Számos vízjel- és fogazási változatuk teszi gazdaggá a gyűjtők albumait. Korszakuk a világháborúval ér véget, amely egyben véget vet a klasszikus értelemben vett bélyegkiadások pusztán postai célú használatának. A tízes években ugyanis Magyarországon is megjelennek az első alkalmi bélyegek.

 

Ettől kezdve a bélyegkiadásban párhuzamosan vannak jelen az elsősorban postaforgalmi célra szánt forgalmi, és a gyűjtők igényeit egyre inkább figyelembe vevő alkalmi bélyegek. 1918-tól beszélhetünk légiposta-bélyegekről, amelyeket eleinte csak légipostai küldeményeken használtak. Még behatároltabb céllal adták ki – már a múlt században – az újságbélyegeket, amelyeket a forgalmi bélyegek között szerepeltetünk, mivel azokhoz szorosan kötődnek.

 

Kevésbé kötődnek a forgalmi bélyegekhez az 1868-1900 között használt, lényegében illetékbélyeg-szerepet betöltő hírlap-illetékbélyegek (postai használatuk miatt a postabélyegek között katalogizáljuk ezeket), a rövid ideig használt távírdabélyegek, és az 1903-tól Magyarországon is bevezetett portóbélyegek. Ezeket csak speciális bérmentesítési feladatokra bocsátották forgalomba. A hírlapilleték- és távírdabélyegeket az adott korszakba illesztve, a portóbélyegeket a postabélyegek után, együtt tárgyaljuk.

 

A két világháborút követő pénzromlás idején (1919-1926, illetve 1945-1946) a bélyegek is végigkísérik az inflációt. Különösen a második világháborút követő bő esztendő eredményezett egyedülállóan érdekes postatörténeti dokumentumokat.

 

Az 1946-1980 közötti időszak bélyegei nem csak azért érdekesek, mert hű tükrei a történelemnek, hanem mert ekkor születnek – a harmincas évek hagyományain felnőve – a legszebb magyar motívumbélyegek. A világ többi bélyegkibocsátó országához hasonlóan nálunk is tömeghobbivá válik a gyűjtés, amit fokoz a bélyegekhez való hozzájutás korlátozottsága is.

 

1980-tól ismét tapasztalhatjuk a pénz fokozatos értékvesztését, amely lassú, de a korábbi állandó címletértékekhez képest folyamatos címletváltozást jelent. Ebben az időben már csökken az évente kiadott bélyegek mennyisége és példányszámuk is alacsonyabb.

 

 

Az első és második világháborút követő időszakban számos helyi, illetve "megszállási" (a történelmi Magyarország megszállt területein a magyar bélyegek felülnyomásával készült) kiadás jött létre. Ezekből azokat tárgyaljuk – külön fejezetben -, amelyek magyarok, vagy legalábbis átmeneti jellegűek.

 

Külön értékeljük a magyar tekercsbélyegeket, amelyeknek számos különleges gyűjtési szempontja létezik. Összefoglalásukkal a katalógus használóit kívánjuk segíteni.

 

Az illetékbélyegekkel foglalkozó fejezetrészt néhány éve vettük fel katalógusunkba, és azóta is rendszeresen bővítjük és korszerűsítjük.

 

 

 

 

Asztali nézet